2013. augusztus 18., vasárnap

Tükör

- Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki is vagyok tulajdonképpen? – kérdezem magamtól, miközben bámulom az üvegről visszatükröződő férfi arcképét.
Hazugság az egész?
A férfi arcán könnycseppek gördülnek végig és összeroskad.
- Ez nem én vagyok!
A kiáltás olyan elemi erővel tör fel belőle, hogy a tükör megreped.
Valóban ennyi?
A repedés az arcát szakítja két felé. A torz kép szája fájdalmas mosolyra görbül.
- Ki vagy? – kérdi.
- Nem tudom! – válaszolok sírva – Már nem tudom!
- Én tudom! – feleli a törött felem – Te vagy minden amire vágytál! Te vagy, aki elveszi, ami neki jár! Az akarat és a vágy megtestesítője vagy!
- Tényleg?
- Igen! IGEN! – a grimasz diadalmas nevetésbe fordul én pedig egy rövid pillanatra elhiszem. Egy rövid pillanatra el akarom hinni a hazugságokat.
Nem veszem észre de valami fekete nyúlós massza folyik ki a tükör repedéséből és terjed szét arcképemen pókháló szerűen.
Hideget érzek.
Felemelem fejem és a saját szemembe nézek. A fekete anyag belefolyik a szemembe és átjárja azt. Sikítanék a látványtól, de a szám is megtelik az anyaggal és egy hang sem jön ki a torkomon.
Mindent beborít a feketeség és elterülök a földön.
Testem rándul egyet, én pedig beleveszem a semmibe.

Bamm.
Bamm.
Bamm.
Hallom a szívem dobogását. Akkor még élek.
Érzem, hogy a szám tele van a fekete masszával, de mintha minden szívdobbanásra egy kis levegő jutna a tüdőmbe.
Élek.
Felemelem a kezem és kitapogatom a tükröt. Ujjaimat végighúzom a repedés vonalán.
Próbálok erőt gyűjteni, de csak egy gyenge koppantásra futja. Öklöm visszapattan a tükörről és a feketeség mintha szorosabbra fonódna rajtam.
Minden szívdobbanásra emlékképek villannak be.
Újra próbálkozom.
Már erősebbet ütök a tükrön, de még mindig semmi eredmény.
A dobbanások és a képek is erősebbek.
Tényleg élek.
Ez a tudat erőt ad egy hatalmas csapáshoz. Érzem, ahogy az üveg megreped és szilánkok hullanak a kezemre. A feketeség megrázkódik.
A torkom kitisztul én pedig erős, artikulálatlan üvöltést hallatok és újra lecsapok.
- NEM! – hallatszódik most már tisztán a hangom miközben mindkét öklömmel a tükröt zúzom darabokra – Nem vagyok olyan!
A feketeség az utolsó tükördarab lehullásával szertefoszlik, én pedig megkönnyebbültem felsóhajtok.

- Tudom, hogy ki vagyok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése