- Tükröm,
tükröm mondd meg nékem, ki is vagyok tulajdonképpen? – kérdezem magamtól,
miközben bámulom az üvegről visszatükröződő férfi arcképét.
Hazugság az
egész?
A férfi
arcán könnycseppek gördülnek végig és összeroskad.
- Ez nem én
vagyok!
A kiáltás
olyan elemi erővel tör fel belőle, hogy a tükör megreped.
Valóban
ennyi?
A repedés az
arcát szakítja két felé. A torz kép szája fájdalmas mosolyra görbül.
- Ki vagy? –
kérdi.
- Nem tudom!
– válaszolok sírva – Már nem tudom!
- Én tudom!
– feleli a törött felem – Te vagy minden amire vágytál! Te vagy, aki elveszi,
ami neki jár! Az akarat és a vágy megtestesítője vagy!
- Tényleg?
- Igen!
IGEN! – a grimasz diadalmas nevetésbe fordul én pedig egy rövid pillanatra
elhiszem. Egy rövid pillanatra el akarom hinni a hazugságokat.
Nem veszem
észre de valami fekete nyúlós massza folyik ki a tükör repedéséből és terjed
szét arcképemen pókháló szerűen.
Hideget
érzek.
Felemelem
fejem és a saját szemembe nézek. A fekete anyag belefolyik a szemembe és
átjárja azt. Sikítanék a látványtól, de a szám is megtelik az anyaggal és egy
hang sem jön ki a torkomon.
Mindent
beborít a feketeség és elterülök a földön.
Testem
rándul egyet, én pedig beleveszem a semmibe.
Bamm.
Bamm.
Bamm.
Hallom a
szívem dobogását. Akkor még élek.
Érzem, hogy a
szám tele van a fekete masszával, de mintha minden szívdobbanásra egy kis
levegő jutna a tüdőmbe.
Élek.
Felemelem a
kezem és kitapogatom a tükröt. Ujjaimat végighúzom a repedés vonalán.
Próbálok
erőt gyűjteni, de csak egy gyenge koppantásra futja. Öklöm visszapattan a
tükörről és a feketeség mintha szorosabbra fonódna rajtam.
Minden
szívdobbanásra emlékképek villannak be.
Újra
próbálkozom.
Már
erősebbet ütök a tükrön, de még mindig semmi eredmény.
A dobbanások
és a képek is erősebbek.
Tényleg
élek.
Ez a tudat
erőt ad egy hatalmas csapáshoz. Érzem, ahogy az üveg megreped és szilánkok
hullanak a kezemre. A feketeség megrázkódik.
A torkom
kitisztul én pedig erős, artikulálatlan üvöltést hallatok és újra lecsapok.
- NEM! –
hallatszódik most már tisztán a hangom miközben mindkét öklömmel a tükröt zúzom
darabokra – Nem vagyok olyan!
A feketeség
az utolsó tükördarab lehullásával szertefoszlik, én pedig megkönnyebbültem
felsóhajtok.
- Tudom,
hogy ki vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése